Nem tartott sokáig, az MKB és a Budapest Bank megvásárlásával pedig valószínűleg be is fejeződött a magyar állam tulajdonosi terjeszkedése a hazai bankszektorban. A Portfolio számítása szerint egyértelműen teljesült a kormány célja: a hitelintézetek 55%-a belföldi kézben van, ezzel megelőztük Belgiumot. Nagy a jövés-menés a bankszektorban a válság eleje óta, hiszen több mint 20 magyar bank cserélt gazdát, a 10 legnagyobb szereplő azonban ugyanaz, mint a válság elején, túlzás lenne tehát mindent felforgató állami beavatkozásról beszélni. Piaci koncentrálódásnak pedig híre-hamva sincs: a nagyok viszonylag sokat veszítettek piaci részesedésükből.
A kormányátalakítás keretében távoznia kell posztjáról Répássy Róbertnek, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának - értesült az Index.
Megkezdték a menekültválságról szóló rendkívüli csúcstalálkozójukat az Európai Unió vezetői. A brüsszeli találkozóra Orbán Viktor hatpontos javaslatcsomaggal érkezett, az újságíróknak pedig a schengeni szabályok betartásának kötelezettségéről beszélt.
Orbán Viktor hat javaslattal érkezik Brüsszelbe az EU-csúcsra - jelentette be a magyar kormányfő szerdán bajoroszágban tartott sajtótájékoztatóján.
Azt javaslom, gondoljuk át a kapcsolatunkat Oroszországgal - mondta szerdán Orbán Viktor a bajor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. A magyar kormányfő szerint a jelenlegi menekültválság kezelhető a rendelkezésre álló jogi eszközökkel, de sok múlik Németországon.
A BBC szerint Orbán Viktor meglepetéssel készül a holnapi EU-csúcsra, a lap értesülései szerint sajátos és egyben költséges megoldást vázol majd fel a migránsügy megoldására.
Orbán Viktor ma dönt a kormányátalakításról, legalábbis az államtitkári kar szintjén - tudta meg a Népszabadság. A lap információi szerint távozik Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
"Nagyon jó páros jött létre" - mondta újságírók szűk csoportjának Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ma az atv.hu szerint, miután megbeszélést folytatott a miniszterelnökkel Rogán Antal leendő miniszterelnöki kabinetfőnök és saját felelősségi és feladatköréről.
Ha mind a 28 tagállam csatlakozik, akkor az Orbán-kormány Magyarország költségvetésének egy százalékát is hajlandó befizetni egy olyan alapba, amely segít megállítani a mostani menekülthullámot - írja a nol.hu. Úgy tudják, a miniszterelnök olyan megoldási javaslattal akar szerdán Brüsszelbe utazni, amely támogatókra találhat.
Péntekre virradó éjszaka megkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar-horvát határon, a kerítést 41 kilométeren építik ki, és az első védvonal még a nap folyamán el is készül - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Nem csupán a szerb határon és a román határ Szerbia felőli részén, hanem Horvátországnál is kerítés felépítését tervezi a magyar kormány - derül ki abból az interjúból, amelyet a Die Presse közölt a magyar miniszterelnökkel. Ha lesz kvótarendszer, bár nem támogatjuk, Magyarország teljesíteni fogja kötelezettségeit, a kohéziós forrásokkal való fenyegetőzés azonban a miniszterelnök szerint mélységesen igazságtalan.
Orbán Viktor miniszterelnök felkért, hogy október 1-jétől legyek a politikai kabinetfőnöke - ezt maga Rogán Antal jelentette be az M1 hírcsatornán szerda délután a kétnapos kihelyezett frakcióülés előtt.
Orbán Viktor szerint ma kihirdetik a válsághelyzetet - erről a TV2-nek adott interjúban beszélt, amelyet teljes terjedelmében keddre virradó éjszaka sugárzott a csatorna.
Magyarországon nem jöhet létre menekülttábor - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a TV2-nek adott interjújában, amelyből részleteket sugárzott a csatorna Tények című műsora hétfő este.
Jean-Claude Juncker vasárnap délután telefonon egyeztetett Orbán Viktorral a holnapra tervezett belügyminiszteri rendkívüli csúcsértekezlet előtt - közölte Twitter-üzenetében az Európai Bizottság elnöke.
"Azt javaslom, hogy minden tagállam további egy százalékot fizessen be az EU közös költségvetésébe és ezzel párhuzamosan minden más kiadást általánosságban egy százalékkal csökkentsünk. Ez kereken 3 milliárd eurót ad ki, amivel Szíria szomszédos országait támogatni tudjuk. Ha pedig több pénzre van szükség, megemeljük a segítséget egészen addig, amíg a menekültáradat elapad" - ezt a javaslatot fogalmazta meg a német Bildben szombaton megjelent interjújában Orbán Viktor kormányfő. Ha a javaslatot röviden értelmezzük, azt kapjuk, hogy az EU-kassza bevételi és kiadási oldalán is mintegy 1,5-1,5 milliárd eurót "fogna" a kormányfő, és így jönne össze a 3 milliárd euró.
Néhány hónap, egy-két év múlva a mostani viták felcserélődnek majd egy nagy végső vitára, melyben az lesz a kérdés, hogy van-e egy országnak joga ahhoz, hogy kinyilvánítsa, hogy nem kívánja a saját etnikai-kulturális összetételét külső nyomásra megváltoztatni - mondta Orbán Viktor hétfő reggel a magyar misszióvezetők értekezletén. A kormányfő kiemelte, hogy a magyar álláspont nem a kvóták ellen van a menekültkérdésben, hanem azt szeretnénk elérni, hogy először az okokat kezeljük.
Ha nem védjük meg a határainkat, akkor újra és újra tízmilliók fognak jönni Európába - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken.
Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel kezdett megbeszélést az európai menekültválságról Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtök délután Brüsszelben.
Komoly gondok derültek ki a brit kormányváltás után.
Novemberig még sok minden változhat.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.